Végtelen ízek az Avikoval – fűszerezd meg a tavaszt!
A burgonya igazi jolly joker: íze a legkülönbözőbb fűszerezéseket is elbírja, így újabb és újabb arcait mutathatod meg étlapodon, igényeidnek és vendégeid ízlésének megfelelően, a variációk száma pedig szinte végtelen. Ha burgonyás köretet készítünk, érdemes olykor a megszokott, egyszerű sózás helyett új ízvilágokkal kísérletezni. Új cikkünkben azt mutatjuk be, hogy melyik fűszerek illenek leginkább a hasábburgonyához, illetve más burgonyás fogásokhoz. Próbáld ki ötleteinket az Aviko termékeivel!
Zöldfűszerek
A zöldfűszerek különlegessége, hogy frissen és szárítva is sokoldalúan felhasználhatók. Ha van rá lehetőség, érdemes saját fűszerkertet is kialakítani éttermed számára – a fenntartása nem igényel nagy erőfeszítést és akár vendégcsalogató is lehet, ha jól látható helyen virítanak az illatos, élénkzöld levelek. Míg frissen az ételkészítés utolsó fázisában érdemes bevetni a zöldfűszereket, hogy minél kevésbé veszítsék el a karakterüket, szárítva kevésbé kell óvatosnak lennünk.
A különböző burgonyás ételekhez különböző zöldfűszereket adhatunk, egész más ízvilágot igényel például egy burgonyasaláta vagy egy steakburgonya. Általánosságban a majoránna, a babér, a rozmaring és a zsálya remekül illik a krumplihoz, és nem feledkezhetünk meg a petrezselyemről sem. Érdemes a mediterrán fűszerekkel (oregánó, bazsalikom) és snidlinggel is kísérletezni, ha a hasábburgonyát fűszereznénk. A zöldfűszerekkel ízesített hasábburgonya pont annyira újszerű, hogy a vendégeink felkapják rá a fejüket, ám mégsem annyira szokatlan, hogy az megosztó legyen.
Indiai ízek
Az indiai konyha ízgazdag, szereti a csípős, karakteres ételeket. A fűszereket nem csak ízfokozóként használják: köztudott, hogy az ízesítők növelik az étvágyat, segítik az emésztést. Egy fogásban akár 7-8 fűszert is használnak. Az erőteljes fűszerkavalkádban a burgonyát is megfüröszthetjük: a legpraktikusabb olyan fűszerkeverékekkel ízesíteni a krumplinkat, mint a garam mászala (amit akár magunk is elkészíthetünk), de a csili vagy a kurkuma is egyedi ízvilágot ad a fogásunknak. Garantáltan kizökkenti a vendégeket a mindennapokból, ha indiai fűszerezésű burgonyás körettel leped meg őket!
Ha szeretnénk az indiai fűszerek teljes tárházát birtokolni, a legautentikusabb, ha fűszerpolc helyett úgynevezett mászala dabbát szerzünk be: ez egy 5-7 kisebb tálacskát tartalmazó, fedeles fémtál, amelyben minden fűszernek megvan a helye, miközben praktikusan hozzáférhetőek.
Koriander
A koriander az indiai fűszerek egyik legfontosabb alkotóeleme, ám külön is említést érdemel, hiszen remekül illik a burgonyához és önmagában is igazi ízorgiát teremt. Ez a zellerfélék családjába tartozó növény a közel-keleti, ázsiai konyha kedvelt fűszere, levesekbe, salátákba, mártásokhoz is tökéletesen illik, a legjobb frissen felhasználva. A növény minden része ehető, a legnépszerűbb felhasználási módja az őrölt forma. Friss levelei dekorelemként is szolgálhatnak, hiszen hasonlóan mutatósak, mint a petrezselyem. Élettani hatása is kiváló. A koriander friss, tavaszi jelleget kölcsönöz az ételeknek, így ilyenkor, koratavasszal különösen érdemes kipróbálni a hatását.
Szerecsendió
Míg az eddig tárgyalt fűszerek elsősorban a hasábburgonyához passzoltak, a szerecsendió kifejezetten a burgonyapüré párja. A nevével ellentétben a szerecsendió nem diófán terem és a termése sem számít diónak, mindenesetre ez a Fűszer-szigetekről, Indonéziából származó mag a krumplipüré mellett kiválóan illik hús- és zöldséglevesekhez, mártásokhoz, főzelékekhez, vagdalt húsokhoz és halakhoz, vadételekhez – kis mennyiségben a mézes süteményeknek is a barátja. Csak készítsd el az Aviko burgonyapüréjét a csomagoláson található módon (kombi sütő-párolóban 120°C-on mindössze 12 perc alatt), és keverj bele egy kis szerecsendiót – a vendégeidet garantáltan visszarepíted a gyerekkorukba, a családi ebédlőasztal mellé.