elviteles szilveszteri táljaidat

Oszd meg és uralkodj! Tedd ki social media felületeidre előrendelhető, elviteles szilveszteri táljaidat

Az ünnepi szezonban rengeteg kreatív módja van annak, hogy a maximumra pörgesd éttermed kapacitásait, és valami fantasztikus szolgáltatással tegyél vendégeid kedvére

Hogyan maximalizálhatja éttermének kapacitását, és örvendeztetheti meg vendégeit fantasztikus szolgáltatással.

Ilyen lehetőség a szilveszteri elviteles tálak előjegyzése és kiszolgálása. Így anélkül tudsz akár több száz főt is kiszolgálni az év utolsó napján, hogy erre lenne megfelelő méretű helyiséged. Ezen a piacon azonban sokan versenyeznek, fontos, hogy már december elején kedvet csinálj az általad megálmodott tálakhoz, ehhez pedig két alapvető dologra van szükség: jó ár-érték arányú ajánlatokra, melyeket vonzó módon mutatsz be a webes felületeken.

1. Kulináris extravaganza: nyújts különlegeset az év utolsó napján

Ünnepekkor a vendégek egyszerre vágynak tradicionális ízekre és kulináris izgalmakra, fantáziadús fogásokra. Szilveszterkor külön érdemes ügyelni arra is, hogy egy „bulimenüt” tervezünk, melynek a gasztronómiai élvezetek mellett a célja az újév alkalmából elfogyasztott italokat kordában tartani. Jó ötlet lehet, ha a szokásos lencsefőzelék helyett egy lencsés chili con carnét tervezel a menübe, melyet aztán tortillákba csavarva teszel a tálakra. Ezek a wrapek praktikusan fogyaszthatók, könnyű megosztani őket és nagyszerűen párosítható hozzájuk egy olyan jóleső snack, mint az Aviko csónakburgonyája. Avokádókrémmel és egy könnyű kukoricasörrel ellenállhatatlan ínyencség! További szuper nassolnivalók és kiegészítők lehetnek a szilveszteri tálakon az Aviko étvágyfalatkái, vegánoknak pedig a  különleges Green Delight növényi alapú snackek.

 

2. Vizuális lakoma

A facebook és Instagram korában kiemelt jelentősége van annak, hogy ünnepi ételeinket a lehető legattraktívabb, legvonzóbb formájukban tálaljuk. Nem csak a fotózásra szánt tányéroknak és tálaknak kell makulátlanul festeniük, hanem a vendégeknek készített verzióknak is, hiszen minden egyes kezünk közül kiadott étel potenciálisan megjelenik a social media valamelyik platformján. Fontos tehát, hogy élénk színű, szép eszközökkel tálalt, vizuálisan is gazdag alkotásokkal lepjük meg vendégeinket, akik így kedvet kaphatnak az élmény megörökítéséhez és megosztásához. Márpedig ennél jobb reklámot elképzelni sem lehet az éttermednek.

 elviteles szilveszteri táljaidat

3. Érzéseket közvetíts!

Az ünnepi hangulat, a karácsonyi és újévi lakomák varázsa túlmutat magán a tányérokon és a tálakon – fontos, hogy posztjaidban és kommunikációdban megragadd az együttlét, a közösségi érzés hangulatát! A közös étkezések, az öröm és a jó hangulat megosztása a social médiában úgy működik, mint a mágnes: vonzza a vendégeket. Posztjaid leírásaidban ne csak az ételekre és italokra, hanem a közösségi étkezés és együttlét hangulatára koncentrálj! Szilveszterkor például arra, hogy képzeljék csak el a vendégeid, hogy micsoda buli kerekedhet a szuper elviteles táljaid körül.

 

4. Hashtagek és filterek. Legyen tökéletes a posztod!

Ha vendégeid, esetleg az általad felkért influencerek rákapnak az ünnepi menüdre, óhatatlanul érkeznek a különböző platformokra éttermeid termékeiről (tálakról, koktélokról, stb.) a posztok. Ahhoz, hogy ezekkel a lehető legnagyobb elérést szerezd, érdemes „márkázott” hashtagekkel erősíteni bejegyzéseidet. Ezek használatát úgy érheted el, ha egyfelől te (vagyis az étterem profilja) és az influencerek is ezeket használják, illetve az étterem jól látható helyein, vagy akár az étlapon ezek használatára bíztatod a vendégeidet. Ezen felül a megfelelő filterek kiválasztása is nagy jelentőséggel bír: egy jól beállított poszt megosztásokat fog generálni, ami neked a nap végén forgalmat jelent. Vedd komolyan ezeket az apróságokat, hogy az újévnek is alkotó derűvel, jó anyagi háttérrel vághass neki.