FAQ

1. Ki az Aviko tulajdonosa? Az Aviko 2002 óta a Royal Cosun nevű vállalatcsoport tagja.

2. Hány ember dolgozik az Aviko-nál? Az Aviko több mint 1600 embert foglalkoztat világszerte, a hollandiai Steenderen-ben található központban pedig 500 alkalmazott dolgozik.

3. Melyek a hűtött burgonyatermékek előnyei a fagyasztottal szemben? A hűtött termékek sütési ideje rövidebb a fagyasztott burgonyákénál, így egyszerre több adagot tudunk belőlük felszolgálni. Emellett a hűtött termékekkel energia takarítható meg, hiszen alacsonyabb hőmérsékleten, kevesebb idő alatt sülnek meg, mint a fagyasztott termékek, illetve fagyasztó helyett hűtőkamrában  tárolhatóak.

4. Melyek a fagyasztott burgonyatermékek előnyei a hűtöttel szemben? A fagyasztott termékek rugalmasságot jelentenek a forgalmas konyhák számára. Az adagok  könnyen kalkulálhatóak és a hosszú tárolhatóság minimalizálja a veszteséget. Néhány fagyasztott termék, mint például az Aviko Super Crunch, a természetes, keményítős bevonatnak köszönhetően sokkal tovább fogyasztható készresütést követően.

5. Tartalmaznak az Aviko hasábburgonyák adalékanyagokat? Nem. Mind a hűtött,  mind pedig a fagyasztott hasábburgonyáink  adalékanyagoktól mentesek. Minden termékünk a legjobb minőségű burgonya, illetve növényi olaj felhasználásával készül, nincs szükség mesterséges anyagokra.

6. Igaz, hogy a krumpliban a legtöbb vitamin közvetlenül a héj alatt található? Ez az állítás igaz a gyümölcsökre, a burgonyára azonban nem. A burgonyában a vitamintartalom a közepében magasabb. A legfőbb vitaminok, melyek a burgonyában találhatóak, a C - mely az immunrendszer és a koncentrációs képesség erősítéséért felel -,  a B1, a B2, illetve a B12.  Burgonyakülönlegességeink előállításakor kiemelten figyelünk arra, hogy a burgonya megőrizze vitamintartalmát, ezzel is a zöldség legjavát adva át Önnek.

7. Mik a legjobb tippek a sütéshez? Látogasson el a http://www.goodfries.eu/en/t_blank  weboldalra, ahol hasznos videókat és tájékoztatókat találhat a sütésről. Az oldal segít, hogy mindenki könnyedén el tudja készíteni a tápláló és ízletes burgonyatermékeket.

8. Hány tonna burgonyát takarítanak be évente globálisan? Az éves burgonyabetakarítás mennyisége átlagosan 272 millió tonna körül mozog, mely körülbelül 17 millió hektárnyi földön terem. Ez a hatalmas mennyiségű burgonya lefedne egy, a Földet hatszor megkerülő  kétsávos autópályát.  Az Avikonál odafigyelünk arra, hogy a legjobb minőségű burgonyákat válogassuk ki a termékeink elkészítéséhez.

9. Mi az Aviko véleménye a vállalati társadalmi felelősségvállalásról? Töltse le a vállalati társadalmi felelősségvállalásról készült jelentésünket, és mindent megtudhat a témát érintő vezérelveinkről. Röviden összefoglalva: az Aviko fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tevékenységének legfontosabb pontja, hogy igyekszik termékeinek tápértékét fejleszteni egészségesebb zsírok felhasználásával. Az Aviko a lehető leghatékonyabban használja a természeti és környezeti erőforrásokat, hasznosítva a burgonya tulajdonságairól felhalmozott  ismereteit. Felelősségteljes munkaadóként odafigyel dolgozói magatartására és életciklus orientált humánerőforrás-politikát folytat.

10. Figyelembe veszi az Aviko a környezetet, amikor burgonyafajták felhasználásáról dönt? Mi a cég véleménye a növényvédőszerekről? A burgonya esetében a növényvédőszereket arra használják, hogy megvédjék a termést a Phytophthora gombás megbetegedéstől. A burgonyafajtákat aszerint értékelik, hogy mennyire ellenállóak ezzel a megbetegedéssel szemben. Minél magasabb ez az érték, annál ellenállóbb az adott fajta. Ezek az értékek országonként eltérnek. Az Egyesült Királyságban a következők az értékek: Carrot tops Tuber Agria 4 5 Asterix 3 5 Victoria 4 3 Shepody 2 3 Maris Piper 4 5. A különböző növényvédőszerek, főként a rovarirtószerek használatára egységes EU-s szabályozás vonatkozik, ami miatt a korábbi, országonként eltérő szabályozás megszűnik.